1.0.1_K. Költségvetési főkönyvi számlatükör bevitele, módosítása 2014-től

fa101_k_1.JPG (67362 bytes)

Főkönyvi számla szám: max. 12 pozíciós balra zárt szám. Balról jobbra csak számjegyeket tartalmazhat. Vállalatonként, könyvelési évenként kell megadni, illetve az éves nyitás automatikusan előállítja az előző évi főkönyvi számla törzsből.
Főkönyvi számla megnevezése: Max. 200 pozíciós tetszőleges szöveg. Egyszerűsített listákon – esetleg – csak a név első 40 pozíciója kerül kiírásra.

A számlatükör részletezését több bontásban, három „fülön” keresztül vihetjük be.

AZ ELSŐ FÜL A FŐKÖNYVI SZÁMLA ADATAIT ÍRJA LE:

fa101_k_2.JPG (137593 bytes)

Főkönyvi számla 2: max. 12 pozíciós balra zárt szám. Csak akkor használható, azaz akkor kéri be a program, ha a Működési paraméterekben az ID_SZLA_TU paraméter IGEN, tehát a 2. számlatükör használata engedélyezett. Ha második – idegen – számlaszám szerinti könyvelést használunk, akkor az elsődleges számlaszám mellett itt egy második számlaszám is megadható. Mind az első, mind a második számlaszámnak egyedinek kell lennie és 1:1 kapcsolatot kell megvalósítani – azaz az egyik egyértelműen meghatározza a másikat.Ha olyan probléma lenne, pl. 211/271, 212/271 párokat kellene megadni, vagy fordítva, akkor az azonos T, G, A számlát tovább kell bontani 211/2711, 212/2712, stb.
Következő főkönyvi szám: Itt lehet megadni az adott főkönyvi számra   a következő évre esetleg tervezett változásokat. Pl. a 131-es főkönyvi szám jövőre - előreláthatólag - 1311-re változik. Azt az esetet, ha a 131 főkönyvi szám jövőre megszűnik, vagy több másik számra "bomlik szét", itt nem lehet bevinni.
Kvetési számla típusa: A típus meghatározást kötelező megadni és annak összhangban kell lenni a főkönyvi számla számban megadott adattal. A típus a költségvetési könyvelés 2014-től eljárásban a MegaORA Főkönyvi törzsállományba bevihető tételek meghatározásai. Ez a besorolás határozza meg az egyes főkönyvi számok besorolását és ezen keresztül az ellenőrzés feltételeit, további automatikus sorok képzési lehetőségeit (ellenszámla, kapcsolódó számlák, stb.). Továbbá az eredmény táblák szerkesztését, a kiíratási lehetőségeket is ez a besorolás vezérli. A kódérték a következő lehet:
11 - Mérlegszámla. (Az 1-4 számlaosztály számláit soroljuk ide.)
12 – Eredmény számla (A 8-9-es számlaosztály számláit soroljuk ide.)
Az egyes helyértékkel vezéreljük a nyilvántartási számla előirányzatot, nyilvántartási számla kötelezettség/követelést és nyilvántartási számla teljesítést  – független attól, hogy az ennek megfelelő 1-2-3 kód a számlaszámban hol helyezkedik el.
21 – Nyilvántartási számla előirányzat
22 – Nyilvántartási számla kötelezettség/követelés
23 – Nyilvántartási számla teljesítés
29 - Nyilvántartási számla egyéb
31 – Rovat - Kiadás
32 – Rovat - Bevétel
Számla jellege: Lehet G/T/A. Ezek jelentése:
Gyűjtő
számla, amelyre nem történik könyvelés, csupán a neve jelenik meg a kontroll fokozatos kimutatásokon. (Pl. 1-es számla: Befektetett eszközök – kiírásra kerül a főkönyvi kivonatra.) Ezt a lehetőséget kiválasztva a vezérlés egyből az OK gombra ugrik, a Gyűjtő adat utáni mezőket már nem kéri be a program.
Tételes számla, amely főkönyvi számlára könyvelés történik

Analitikus számla – tulajdonképpen Tételes számla azzal a bővített funkcióval, hogy a főkönyvi szám a Partnerkóddal Folyószámla számot képez, A program az “Analitikus számla” típusú főkönyvi számlákra nem enged közvetlen könyvelést, azaz partnerkód nélküli tétel csak a 600-699 naplókon. Egyébként az A típusú számlához minden esetben egy ügyfélkód kapcsolódik, tehát a további bontás az ügyfélkóddal történik. Használata csak akkor lehetséges, ha van folyószámla könyvelés. Az analitika főkönyvi számlája és az ügyfél kód együtt a folyószámla számot határozza meg. Pl.
- Főkönyvi szám: 311
- Ügyfélkód: 12345 együtt = 311-12345 folyószámla számot határozzák meg.
Az “Analitikus számla” típusú főkönyvi számla nem lehet 12 pozíciónál több.

Áfa számla: Itt azt kell megadni, hogy a számla áfa számla A (áfa számla) vagy N (nem áfa számla). Az itt megadott áfa számla az áfa kódok alkalmazását segít ellenőrizni. Kijelölhető, hogy az áfával jelölt számlákra történik az áfa összegek könyvelése. Az adatbevitelnél a rögzítő program ellenőrzi, hogy a kezelő az adatkódok és főkönyvi számlák összefüggéseit jól alkalmazta-e. Az áfa számlához kell megadni az áfa kódot, a nem áfa számlához az adóalapot.
Számlaegyenleg: Egyes adatszolgáltatásoknál, kiíratásoknál a program a számla egyenlegét használja. Ezért fontos annak ismerete, hogy milyen jellegű a számla egyenlege.
Tartozik megadásakor T - K előjeles egyenleget képez a program
Követel megadásakor K - T előjeles egyenleget képez a program.
Ha a számlán szereplő összeg pl. a mérlegkészítéshez az egyenlegtől függően más és más sorba kerülhet, azaz nem az itt megadott egyenlegképzés szerint kell az egyenleget képezni, akkor az illető programnak gondoskodni kell az egyenleg képzéséről.
Könyvelési kiírás: Lehet Tételes és Összesen. A lista készítési programok használják ezt az opciót
Szakfeladat: A főkönyvi számla kódhoz rendelhető Szakfeladat kódja
Átvezetési számla: A főkönyvi számlákhoz rendelhető átvezetési számla száma.
Ellenszámla:
A főkönyvi számlákhoz rendelhető ellenszámla száma.
Rovat. A paraméterben meghatározott sorszámú kontrolling kód a főkönyvi számla kódhoz rendelhető Rovat kód. Megadása a 05/09-es nyilvántartási számok mellett kötelező. 
COFOG: A főkönyvi számla kódhoz rendelhető kontrolling kód.
AHT kód.
A főkönyvi számla kódhoz rendelhető kontrolling kód.

A MÁSODIK FÜLRE AKKOR LEHET RÁPOZÍCIONÁLNI, HA A PARAMÉTER BEÁLLÍTÁSBAN A LEÍRÁS BEVITELÉT MEGENGEDTÜK.

fa101_k_3.JPG (69717 bytes)

Leírás: Kb. 60 betűből álló 60 sor azaz max. 3600 karakter, kb. egy A4-es oldal méretű leírás vihető be minden számlához. Ez a leírás lehetővé teszi, hogy un. “számlarend” dokumentált kialakítása elkészíthető legyen. Ez a leírás csak a “számlarend kiíratása” feladatból jeleníthető meg, egyéb módon - jelenleg - nem használjuk.

AZ UTOLSÓ FÜLÖN INFORMÁCIÓT KAPHATUNK AZ ADOTT TÉTELRŐL.

fa101_k_4.JPG (86698 bytes)

Képzés adatai: A program automatikusan állítja elő. Tartalmazza, hogy az adott tétel mikor készült és ki készítette, illetve mikor változott meg és ki változtatta. A tétel azonosító az adott tétel ID-je, azaz egy belső azonosító sorszám.