FA61_K2. Adatszolgáltatás kisadózótól befogadott számlákról
Ebben a menüpontban kérhető le, a
kisadózóktól tárgyévben befogadott illetve tárgyévben kiegyenlített számlák
listája. Partner listában csak azok a partnerek jelenek meg, akiknél a partnertörzsben
a Katá-s beállítás megtörtént. A listákban csak azok a tételek jelennek meg amelyek folyószámlán
keresztül kerültek rögzítésre. Pénztári tételek esetében is, a korrekt adatok megjelenítése érdekében
kérjük,hogy a számla is valamely 100 kezdődő naplón kerüljön könyvelésre és a pénztárból csak kiegyenlítés
történjen. Kizárólag ebben az esetben tudjuk biztosítani, hogy a pénztár tételek is megjelenítésre kerültjenek
a Kisadozótól befogadott illetve tárgyévben kiegyenlített listákon, így az említett listák és a folyószámla lista
egyeztetésével kiszűrhetőek a hibák, hiányosságok is.
A listák a tárgyévre könyvelt tételeket mutatják év közben a lekérdezés napjáig, illetve az év utolsó napjáig. Minden
listánál a kiíratás történhet tételesen és gyűjtött módon, illetve
értékhatár figyeléssel és anélkül is. Értékhatár figyelésnél a kigyűjtés
nettó 1 és 3 M Ft-ra történik.
Adatszolgáltatás
kisadózótól befogadott tárgyévi számlákról
Ezen a listán a tárgyévben befogadott
számlákat tudjuk lekérdezni, kizárólag azok a számlák jelennek meg melyeket az
adott évre könyveljük le. Példával szemléltetve 2020.évben állunk, bizonylat
kiállítás dátuma 2020.01.03, de 2019.évre könyveljük akkor ez a tétel nem lesz
rajta a 2020.évben lekérdezett listán, azonban, ha 2020.évre könyveljük, akkor igen.
Nagyon fontos, tárgyévi számlák alatt az adott
évre vonatkozó számlákat értjük és ezt nem a számla kiállítás dátuma dönti
el, hanem az, hogy melyik évre könyveljük le, tehát amennyiben 2020.évben állunk az
SZKÉV 2020.
Kimutatás
adott évben rendezett számlákról:
Ezen a listán azok a tételek szerepelnek
melyeknek a kiegyenlítése abban az évben
megtörtént amelyikben állunk, függetlenül
attól, hogy a számlánál megadott Szkév mezőben mi szerepel, a kigyűjtés szempontja
a számla kiegyenlítés dátuma.
2020.évben lekért Kimutatás adott
évben rendezett számlákról lista, ezen látszik, hogy tartalmazza az összes olyan
számlát melynél a számla kiegyenlítés dátuma 2020.évben megtörtént. Láthatjuk,
hogy a 151 partner KATABE 500.000 Ft összegű számlája 2020.évben nem került
kiegyenlítésre, ezért ezen a listán nem szerepel.
2021.évben lekért Kimutatás adott
évben rendezett számlákról lista, ezen látszik, hogy tartalmazza az összes olyan
számlát melynél a számla kiegyenlítés dátuma 2021.évben történt meg. A 151
partner KATABE 500.000 Ft összegű számlája 2021.évben került kiegyenlítésre,
ezért 2021 évben lekért listán szerepel.
Ne feledjék el, hogy a 2021.évben
bevezett 3 Mft értékhatár figyelésnél sajnos a két lista eredményét kombinálniuk
kell. Ugyan is 2021.évben lehet olyan tétel
ami bár tavalyi, de az idén került kifizetésre ezt megtalálják a Kimutatás asz
adott évben rendezett számlákról listán, és lehet olyan tétel is ahol a számla
már beérkezett, de még nem került kifizetésre Adatszolgáltatás kisadozótól
befogadott számlákról. Ezt egy listán összehozni nem lehet ennek figyelésére
ajánljuk ezt a két listát valamint a folyószámla kivonatot. A kimutatás az adott
évben rendezett számlákról lista, jó alapot ad a ..K102 bevallás kitöltéséhez,
természetesen helyes könyvelés és ellenőrzés után.