Amint a szűrőképernyőn látható, a folyószámla könyvelés tételei halmazának különböző metszetét fogjuk képezni a -TÓL-IG kérdések megadásával. Ebből a fontosabbak:
A folyószámla tételek halmazából kiíratható a Rendezett tételek vagy a
Rendezetlen (nem rendezett) tételek részhalmaza. Ha csak forint összegeket tartalmaznak
az adott (REND_AZON,SZ_K_EV, stb.-hez tartozó) tételek, akkor csak a rendezett illetve
nem rendezett kategóriára kérhető le a lista. Amennyiben van deviza könyvelés is,
akkor az egyes REND_AZON csoportokhoz tartozó tételeknél a következő minősítések
lehetségesek:
- Semmire nem rendezett
- Csak forintra rendezett
- Csak devizára rendezett
- Forintra és devizára rendezett
Mivel ezeknek a kategóriáknak a pénzügyi munka szempontjából szerepe van, ezért a
lekérdezés igyekszik kiszolgálni a megfelelő csoportosítási igényt.
A Rendezett tételeknél a következő opciók adhatók meg:
- Bármely módon - ebben az esetben az adott tételek vagy forintra, vagy
devizára, vagy mindkettőre rendezettek. Tehát ekkor a lista tartalmazza az összes
valamire már rendezett tételt.
- Teljesen - ebben az esetben a listában szereplő tételek forintra is és
devizára is rendezettek. Tehát ekkor teljesen rendezett tételek szerepelnek csak a
listában.
- Forintra - ebben az esetben a listában csak forintra rendezett tételek
szerepelnek.
- Devizára - ebben az esetben a listában csak devizára rendezett tételek
szerepelnek.
A Rendezetlen tételeknél a következő opciók adhatók meg:
- Bármely módon - ebben az esetben az adott tételek vagy forintra nem
rendezett, vagy devizára nem rendezett, vagy mindkettőre nem rendezett. Tehát ekkor a
lista tartalmazza az összes valamilyem szempontból nem rendezett tételeket.
- Teljesen - ebben az esetben a listában szereplő tételek se forintra, se
devizára nem rendezett. Tehát ekkor teljesen rendezetlen tételek szerepelnek csak a
listában.
- Forintra - ebben az esetben a listában az egyáltalán nem rendezett és a
csak forintra nem rendezett tételek szerepelnek.
- Devizára - ebben az esetben a listában az egyáltalán nem rendezett és
a csak devizára nem rendezett tételek szerepelnek.
A tételek könyveltségi jelzőjük alapján háromféle lista készíthető:
- Könyvelt tételek listája
- Nem könyvelt tételek listája
- Mindkettő
A listára kerülő adatok sorrendje kétféle lehet:
- Naplókód/Feldolgozási időszak szerinti sorrendű
- Naplókód/Bizonylat szám szerinti sorrendű
Lehetőség van továbbá igazoltsági jelzőjük alapján is szűrni:
- Igazolt tételek
- Nem igazolt tételek
- Mindkettő
Lehetőség van a rendezettség tulajdonsága (nem rendezett, forintra rendezett,
devizára rendezett, forintra és devizára rendezett) alapján a listán megjeleníteni a
tételeket. Ez a tulajdonság - kivéve a könyvelési év -TÓL-IG és feldolgozási
időszak -IG paraméter megadásánál - a feldolgozás adott időpontjában jellemző az
egyes tételekre. Pl. 2005-ben kibocsátott számla 2006 januárban lett kiegyenlítve,
akkori májusi kiíratásban "független attól, hogy milyen időszakot íratunk
ki", mind a számla, mind a kiegyenlítés tételsor rendezettnek van minősítve
A rendezettségi tulajdonság időfüggő minősítése csak a könyvelési év
-TÓL-IG és feldolgozási időszak -IG paraméter megadásával vezérelhető. Amennyiben
a folyószámla adathalmaznak ezen két adata alapján időbeni metszetét képezzük, a
rendezettségi tulajdonság beállítása az időmetszetnek megfelelően történik. Pl.
2005-ben kibocsátott számla 2006 januárban lett kiegyenlítve, akkor a májusi
kiíratásban, ha
- könyvelési év vagy FIDO 2006 februárt vagy későbbi időpontot jelöl ki, akkor
rendezetlenként látjuk a tételeket
- könyvelési év vagy FIDO 2005.12 jelöli ki, akkor csak a számlát látjuk a listán
rendezetlen tételként
- könyvelési év vagy FIDO 2005.12 előtti időpontot jelöl meg, akkor ezek a tételek
a listán nem is szerepelnek.
Rend jel kiír mód: Ezzel az argumentummal meg lehet határozni a korábbi időszak rendezetlen tételek kiírásához a listázó program milyen rendezettségi minősítő jelet (csillag, kód, stb.) írjon. Alkalmazásával lehet elérni azt, hogy egy korábbi időszak rendezetlen tételeinek kiírásánál a listán a kiírás időpontjában aktuális rendezettségi jel jelenjen meg. Pl. ha májusban kiíratjuk az előző év december 31-i rendezetlen tételeket, akkor a májusi állapotnak megfelelő jeleket teszi a listázó program, azaz a májusig már kifizetett, rendezetlen tételek, rendezett (csillag) jellel jelennek meg.
Kiemelt szerepe van a partner törzsben
lévő minősítő jel adatnak, amelyben a partnert minősítő jellemző kódot
szerepeltethetünk. (Pl. csődeljárás alatt, felszámolás alatt, rossz vevő,
felszólító levél már ment, egyszer kétszer, stb.)
Új szűrési lehetőségek:
A szűrőfeltételek negálása (NOT) csak a felsorolás típusú szűréskor
használható. Tagadottra fordítja a felsorolást, tehát minden fizetési módot hoz a
kijelöltek kivételével. Ez a módszer jól használhatónak látszik az pl. '1'
kijelölése esetén, mert a tagadás bekapcsolásával lehozható a korábbi 2,3,4,5,6,7
NEM átutalásos fizetésmódok listája. Az üres (null) fizetésmódok
kijelölése nem vesz részt a feltétek tagadásában.
Az új lista folyószámlánként összesített adatokat tartalmaz ami 30-50 lapon elfér,
ezért jelentősen felgyorsította a PDF generálását, néhány mp alatt lefut, szemben
az eredeti listával ami több mint 3000 lapot állít elő 3-4 perc alatt.
A speciális szűrőfeltételnél jól működik a FIZ_MOD <> '1' vagy FIZ_MOD not
in ('1'), de a FIZ_MOD > '1' nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
További hangolási lehetőség: A speciális szűrőfeltételek megadási
képernyőn HINT kifejezés adható meg (távolítható el) a munkatábla töltésekor
futó SELECT utasítás lefutásához. Használata körültekintést igényel.
A szűrőfeltételek megadása után elindul a lista kiíratása.