1.0.1. Főkönyvi
számlatükör bevitele, módosítása
Főkönyvi számla
szám: max. 12 (vagy kiterjesztett üzemmódnál max. 24) pozíciós balra zárt
szám. Balról jobbra csak számjegyeket tartalmazhat. Vállalatonként, könyvelési
évenként kell megadni, illetve az éves nyitás automatikusan előállítja az előző
évi főkönyvi számla torzsből.
Főkönyvi számla megnevezése: Max. 80 pozíciós tetszőleges szöveg.
Egyszerűsített listákon – esetleg – csak a név első 40 pozíciója kerül
kiírásra.
A számlatükör részletezését
négy bontásban, négy „fülön” keresztül vihetjük be.
AZ ELSŐ FÜL A FŐKÖNYVI
SZÁMLA ADATAIT ÍRJA LE:
Főkönyvi számla 2: max.
12 pozíciós (vagy a kiterjesztett üzemmódban max. 24, lásd Működési paraméterek: F_B_KITERJ
paramétert) balra zárt szám. Csak akkor használható, azaz akkor kéri be a program,
ha a Működési paraméterekben az ID_SZLA_TU paraméter IGEN,
tehát a 2. számlatükör használata engedélyezett. Ha második – idegen –
számlaszám szerinti könyvelést használunk, akkor az elsődleges számlaszám mellett
itt egy második számlaszám is megadható. Mind az elsőő, mind a második
számlaszámnak egyedinek kell lennie és 1:1 kapcsolatot kell megvalósítani – azaz az
egyik egyértelműen meghatározza a másikat.Ha olyan probléma lenne, pl. 211/271,
212/271 párokat kellene megadni, vagy fordítva, akkor az azonos T, G, A számlát
tovább kell bontani 211/2711, 212/2712, stb.
Következő főkönyvi szám: Itt lehet megadni az adott főkönyvi
számra a következő évre esetleg tervezett változásokat. Pl. a 131-es
főkönyvi szám jövőre - előreláthatólag - 1311-re változik. Azt az esetet, ha a
131 főkönyvi szám jövőre megszűnik, vagy több másik számra "bomlik
szét", itt nem lehet bevinni.
Számla jellege:
Gyűjtő számla, amelyre nem történik könyvelés, csupán a neve jelenik
meg a kontroll fokozatos kimutatásokon. (Pl. 1-es számla: Befektetett eszközök –
kiírásra kerül a főkönyvi kivonatra.) Ezt a lehetőséget kiválasztva a vezérlés
egyből az OK gombra ugrik, a Gyűjtő adat utáni mezőket már nem kéri be a program.
Tételes számla, amely főkönyvi számlára könyvelés történik
Analitikus számla. A program az “Analitikus számla” típusú
számlákra nem enged közvetlen könyvelést, csak a 600-699 naplókon. A számlához
minden esetben egy ügyfélkód kapcsolódik. A további bontás az ügyfélkóddal
történik. Csak akkor lehetséges, ha van folyószámla könyvelés. Az analitika
főkönyvi számlája és az ügyfél kód együtt a folyószámla számot határozza meg.
Pl.
- Főkönyvi szám: 311
- Ügyfélkód: 12345 együtt = 311-12345 folyószámla számot határozzák meg.
Az “Analitikus számla” típusú főkönyvi számla nem lehet 12 pozíciónál több.
Áfa számla: Itt azt kell megadni, hogy a számla áfa számla IGEN vagy NEM. Az
itt megadott áfa számla az áfa kódok alkalmazását segít ellenőrizni.
Kijelölhető, hogy az áfával jelölt számlákra történik az áfa összegek
könyvelése. Az adatbevitelnél a rögzítő program ellenőrzi, hogy a kezelő az
adatkódok és főkönyvi számlák összefüggéseit jól alkalmazta-e. Az áfa
számlához kell megadni az áfa kódot, a nem áfa számlához az adóalapot.
Számlaegyenleg: Egyes adatszolgáltatásoknál, kiíratásoknál a program a
számla egyenlegét használja. Ezért fontos annak ismerete, hogy milyen jellegű a
számla egyenlege.
Tartozik megadásakor T - K előjeles egyenleget képez a program
Követel megadásakor K - T előjeles egyenleget képez a program.
Ha a számlán szereplő összeg pl. a mérlegkészítéshez az egyenlegtől függően
más és más sorba kerülhet, azaz nem az itt megadott egyenlegképzés szerint kell az
egyenleget képezni, akkor az illető programnak gondoskodni kell az egyenleg
képzéséről.
Üzemkód/Típus: 4 pozíciós szám. Gazdasági szervezeteknél Üzemkódra
használjuk az adatot, költségvetési könyvelésnél Típuskóként használjuk.
Üzemkód használata a következő. Kitöltése csak akkor lehetséges, ha a működési
paraméterekben használata engedélyezve van, azaz az paraméter Igen-re van állítva.
Ha kérjük az üzemkód használatát, akkor ha 0, akkor az adott számlát az üzemkód
szerinti kigyűjtéseknél nem veszi figyelembe a program. Az Üzemkód lehetővé teszi,
hogy a főkönyvi kartont és a főkönyvi kivonatot az üzemkód szerinti
csoportosításokkal írjuk ki. (A kiíratásoknál, ha nem adunk meg üzemkódot, akkor a
vállalat összesen kartonja, kivonata készül el. Ha a kiíratásnál meg van adva
üzemkód, akkor a kartonokba, kivonatokba csak azon számlák adatai kerülnek
kiírásra, amelyez az adott üzemkódot tartalmazzák.) Az üzemkód szerinti
csoportosítást a főkönyvi számnak is kell tartalmaznia valamilyen módon, azaz a
főkönyvi számok egyediségéről gondoskodni kell.
Költségvetési könyvelésnél a Típuskódban értéke 1-Állományi 2-Előirányzati
3-Teljesítési számlatípust jelöl. Költségvetési feldolgozásokban a számlák
előbbi minősítését biztosítja. Adatszolgáltatásnál, listákon e kód szerinti
csoportosítás biztosítva van, és pl. a havi zárásnál ezzel a számla típus
értékkel lehet szakaszolni az egyes lezárandó számlacsoportokat.
Deviza kód: Használata csak akkor engedélyezett, ha a működési paraméterben
az FT_DEV paraméter Igen-re van állítva. 3 pozíciós szám, a külkereskedelmi
nyilvántartásokban kódérték. Ehhez kapcsolódik az illető deviza rövid, 3
pozíciós neve (Pl. EUR, USD, GBP, stb.)
Egyéb kód:
TESZOR: Kisadózótól befogadott számlákról készült adatszolgáltatás
listában van szerepe.
Mérlegsorkód 1/Mérlegsorkód 2:
A főkönyvi kartonon megadott Deviza kód azt jelöli ki, hogy az adott főkönyvi
számlákra csak az adott devizakódokkal feladott tételek kerülhetnek, azaz a
devizakód megadásával kérjük ennek ellenőrzését. Ha megadjuk, akkor a főkönyvi
törzsben megadott deviza kódot lehet csak használni a forgalmi tételekben az adott
számlára történő könyvelésnél.
A MÁSODIK FÜL CSAK AKKOR LEHET
AKTÍV, HA KÖLTSÉGVETÉSI KÖNYVELÉS IS MŰKÖDIK.
Kincstári tranzakciós
kód: Ez a KTK kód, max. 6 pozíciós jobbra zárt kódszám. A könyvelési forgalom
bevitel ezt a kódot beteszi az utókalkulációs kódba, abba, amelyiket a Működési
paraméterben kijelölt a felhasználó.
Számla jellege:
1 – Közgazdasági osztályozás - kiadás
2 – Közgazdasági osztályozás - bevétel
3 – Funkcionális osztályozás - kiadás
4 – Funkcionális osztályozás - bevétel
5 – Egyéb – (pl: bank, pénztár, mérlegszámlák, stb.)
Ezek a csoportok biztosítják a költségvetési könyvelésnél az adatbevitel
ellenőrzését és automatikus sorok képzésének lehetőségét.
Könyvelési kiírás: Itt az adható meg, hogy a főkönyvi karton tételeinek a
kiírása Tételes vagy Összesített legyen.
Iránykód a főkönyvi szám mellett: Ez a kétpozíciós iránykód azt jelöli,
hogy az iránykódot, melyik utókalkulációs kódban kell tárolni, illetve kezelni.
Költségvetési könyvelés esetén az iránykód használata kötelező. Az iránykód 2
pozíciós kódszám, amelynek a következő osztályozó kód értéke lehet:
10 – 19 Eredeti előirányzat
20 – 29 Előirányzat módosítás
30 – 39 Kötelezettség vállalás
40 – 49 Tényleges pénzforgalom
Fentiek alapján az utókalkulációs rendszerben definiálni kell egy darab 2 pozíciós
kódot. Ennél az utókalkulációs kódnál a törzsadatokba be kell vinni a konkrétan
használt iránykódokat. A könyvelés a működési paraméterben megadott kód szerint
használja az iránykódot és készíti a kigyűjtéseket, stb.
Egyéb szakfeladat kód: 8 pozíciós főkönyvi számlaszám, a főkönyvi
számlához kapcsolódó átvezetési számla száma.
A HARMADIK FÜLRE AKKOR UGRIK A
PROGRAM, HA A PARAMÉTER BEÁLLÍTÁS SZERINT EGYSZERŰSÍTETT KETTŐS KÖNYVELÉS
TÖRTÉNIK
Naplófőkönyv
Tartozik rovat:
Naplófőkönyv Követel rovat:
Pénztárkönyv Tartozik rovat:
Pénztárkönyv Követel rovat:
A NEGYEDIK FÜLRE AKKOR LEHET
RÁPOZÍCIONÁLNI, HA A PARAMÉTER BEÁLLÍTÁSBAN A LEÍRÁS BEVITELÉT MEGENGEDTÜK.
Leírás: Kb. 60
betűből álló 60 sor azaz max. 3600 karakter, kb. egy A4-es oldal méretű leírás
vihető be minden számlához. Ez a leírás lehetővé teszi, hogy un. “számlarend”
dokumentált kialakítása elkészíthető legyen. Ez a leírás csak a “számlarend
kiíratása” feladatból jeleníthető meg, egyéb módon - jelenleg - nem használjuk.
AZ UTOLSÓ FÜLÖN INFORMÁCIÓT KAPHATUNK AZ
ADOTT TÉTELRŐL.
Képzés adatai: A
program automatikusan állítja elő. Tartalmazza, hogy az adott tétel mikor készült
és ki készítette, illetve mikor változott meg és ki változtatta. A tétel
azonosító az adott tétel ID-je, azaz egy belső azonosító sorszám.
|